- Nemhiszemel... – szóltam, és a kezemben tartott levélre bámultam – Ezt. Nem. Hiszem. El.

11 éves vagyok, barna hajam van és barna szemem. Pár perccel ez előtt, mikor beléptem kis szobám ajtaján, egy levelet pillantottam meg a nyitott ablakban. Egy pillanatra mozdulatlan voltam, nem hittem a szememnek, hogy tényleg egy bagoly ül az ablakpárkányon. Aztán odaszaladtam, és leoldoztam a lábáról a borítékot, amin zöld tintával volt írva a nevem és a címem. Kicsit vártam. Nem tudom mire, de vártam. Körül belül két perc telt és, és rászántam magam a cselekvésre: kinyitottam a borítékot és elolvastam a levelet.

Tisztelt Loralin Thompson. Ön felvételt nyert, a Roxfort Boszorkány- és Varázsló Képző Szakiskolába...

Itt elakadtam. Ki az a Loralin Thompson? Én lennék? De hát hogyan? A levélben az állt, hogy felvettek a Roxfortba, igen, abba a Roxfortba, ahová Harry Potter is járt/jár/járni fog. Igen, az a Harry Potter! De ki az a Loralin Thompson?

-         Anyu! – kiáltottam le, anyukámnak. – Anyuuu! – leszaladtam a lépcsőn.

-         Valami baj van? – kérdezte anyukám. Anyukám 37 év körülni rövid, barna hajú és barna szemű asszony volt. A szemem tőle örököltem, az tuti.

-         Egy bagoly... az ablakban... levél... Thompson... – dadogtam össze vissza. Azt se tudtam, hol vagyok és mi történt velem. Oda adtam anyunak a levelet, és ő is elolvasta.

-         Lora, ki az a Loralin Thompson? – kérdezte. Jajj, elegem van ebből az idióta kérdésből, fogalmam sincs ki az!

Csodaszép nyári délután volt. Július 31. Imádom a júliust, az egyik kedvenc hónapom. Ráadásul július 31! Akkor van Harry Potter születésnapja. Anyukámmal ketten voltunk itthon, másnak nem tudtam megmutatni a levelet. Anyu is épp olyannyira nem értette, mint én. Vagy még jobban.

-         Fogalmam sincs, – feleltem a Nagy Kérdés-re. – a cím pontos. A mi címünk. És a keresztnév stimmel. Nem lehet, hogy ez... hogy ez Én vagyok?

-         Nem hinném, mivel... – kezdte, de valami beléfojtotta a szót. Kopogtak az ajtón.

-         Kinyitom. – mondtam, és elindultam az ajtó felé. Kinyitottam azt. Leesett az állam! Az ajtóban megpillantottam magát, Dumbledore professzort, a Roxfort igazgatóját.

-         Üdv! – köszönt jókedvűen a prof. Mi meg csak álltunk, és néztük. Dumbledore beljebb lépett, már bent volt a házban. Meglátta érdekes arckifejezésünket. Én már majd meghaltam a kíváncsiságtól. Tudtam, most megtudom a levél titkát. – Albus Dumbledore vagyok, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója. Loralin Thompsont és a szüleit keresem. Vagy, ha így könnyebb: Loralin Watsont, és a szüleit.

-         Őőőő... Én vagyok Lora Watson. De... nem tudom ki az a Lora Thompson. Egyébként meg utálom, ha valaki Loralinnak hív, nyugodtan hívjon Lorának, mint mindenki. – válaszoltam. Lehet, hogy kicsit beképzelten hangzott, de a prof elmosolyodott.

-         Értem. Tehát Lora, nem kaptál mostanában egy érdekes levelet? – kérdezte tőlem. Huhh... beépített emberei vannak, az fix. Egyébként honnan tudná? Jah, vagy úgy. Mivel ő az igazgató, biztos ő küldte. Hát ez... kész.

-         De, ma reggel jött egy bagoly, és levelet hozott. Az volt benne, hogy felvettek valami boszorkány és varázsló iskolába. A Roxfortba. – úgy tettem, mint, ha nem tudnám, hogy mi az a Roxfort. Pedig biztos tudja, hogy tudom. Majd kiderül.

-         Hallottál már a Roxfortról, igaz? Úgy tudom, van valami könyv a mugliknál, ami egy Harry Potter nevű emberről szól. J.K.Rowling írta, egy híres jósnő. Kvibli – gondolom, tudod mit jelent ez a szó - , de a jósláshoz ért. És megírta ezt a történetet a mugliknak. Olvastad? – hát ezt nem hiszem el! Tudja! Most mondjam, hogy igen? Szerintetek tudja, hogy miről szól a könyv? Mármint... ha ez a Harry Potteres dolog meg fog történni, neki nem lenne jó, ha tudná. Megkérdezem.

-         Igen, olvastam. – ott álltunk az előszobában, én, az anyukám, és társalogtunk egy magas, fehér hajú, és szakállú idős emberrel, Albus Dumbledore-val. – Ön tudja, miről szól a könyv? Mármint... részletesen? Hogy mi fog történni Harry Potterrel?

-         Nem, Lora, nem tudom. És nem is szeretném megtudni. Nem is szabad megtudnom. Ezekkel a feltételekkel vehettelek fel a Roxfortba. Senkinek, senkinek nem beszélhetsz ott a könyv tartalmáról! A jövőt megváltoztatni veszélyes! Még ha nem is szép, és jó, akkor is veszélyes! – mondta az öreg varázsló. Itt anyukám is úgy döntött, beleszól a beszélgetésbe.

-         Elnézést, de... Lora boszorkány? – kérdezte. Meglepődtem. Anyukám soha nem volt ilyen szókimondó. Szerintem csak félt a „végkifejlet”-től.

-         Igen. A neve szerepem a Roxforti Nyilvántartó Könyvben is. Azért jöttem, hogy megbeszéljük a részleteket. – ezt már anyukámnak mondta. Bementek a nappaliba anyuval. Én is mentem utánuk, de innentől kezdve nem nagyon szóltam bele.

Az anyu úgy tűnt, nem nagyon szeretné, hogy a Roxfortba járjak. Az igazat megvallva... én sem. Eddig bármit megadtam volna, hogy oda járjak, de most már... Félek. Igen, félek! És ezt be is vallom... Egyelőre még csak magamnak. A beszélgetés nagyban folyt, én pedig nem szóltam bele, csak halkan figyeltem. Egy mondatnál viszont felkaptam a fejem.

-         Mi? Azt tetszett mondani, hogy Harry Potter is idén lesz elsős? – kérdeztem, mert nem hittem a fülemnek.

-         Igen, Harry idén lesz elsős, veled együtt. Bár eddig nem sikerült elérnünk, hogy elolvassa a levelet, amit küldünk neki, de mostanra már minden rendben. Elküldtem érte Hagridot, a roxforti vadőrt. Már be is vásároltak Harrynek az Abszol Úton. – válaszolta a prof és hozzátette – Ha a szüleid beleegyeznek abba, hogy a Roxfortba járhass, még a nyár folyamán ide is elküldöm Hagridot, és elmentek bevásárolni.

-         Köszönöm. – mondtam. És ezt már tényleg alig tudtam elhinni. Megcsíptem magam. Azt hittem álmodok, de tévedtem. Ez a valóság. Nemáár. Nem. Hiszem. El. Az anyu megígérte neki, hogy átgondoljuk, és még megbeszéljük. Gondolom, konzultálni szeretne apával is.

Dumbledore itt hagyott egy baglyot, és azt mondta, majd ezzel küldjük el a választ. Rendben, nyugodt vagyok. A prof elment. Anyu kiment a konyhába. Azt hiszem, én is felmegyek a szobámba. Fel kell még dolgozni Ezt...

Eltelt egy hét. Igen, egy egész hét telt el Dumbledore prof távozása óta. A szüleim beleegyeztek, hogy a Roxfortba járhassak. Tehát szeptembertől a Roxfortba fogok járni Harryvel, Ronnal és Hermionéval. Ha Dumbledore nem jött volna el hozzánk, nem hinném el, és azt hinném, hogy ez az egész csak egy vicc. De Dumbledore itt volt, láttam!

Ma megyek az Abszol Út-ra, Hagriddal, megvenni a könyveimet. Olyan furcsa lesz. Egy álmom válik valóra! Kopogtak. Ez biztos Hagrid.

Anyu indult kinyitni az ajtót. Tudta ő is, hogy Hagrid egy fél óriás, és hogy természetellenesen nagy, de azért kicsit megijedt az ijesztő kinézető fél óriástól.

-         Helló, Hagrid! Lora vagyok. – léptem anyukám elé, az ajtóhoz, hogy köszönhessek a vadőrnek. Ő barátságosan nézett rám. Pont, mint a könyvekben. Hűha!

-         Szia, Lora! Örülök, hogy megismerhetlek. – köszönt ő is nekem. – Indulhatunk? – kérdezte tőlem, majd az anyura nézett, mintha tőle várná a választ.

-         Persze, menjetek. – mondta az anyu a vadőrnek, mintha kicsit aggódna. Megértem.

-         Este még időben visszahozom, nem kell aggódnia. – mosolygott a vadőr, és kilépett az ajtón. Nyomában én.

Hátra mentünk a kertünkbe, ahol Hagrid mondta, hogy fogjam meg a kezét, és megpróbálunk társas hopponálni. Megfogtam a kezét, és behunytam a szemem. Pár másodperc múlva, mikor kinyitottam, már egy teljesen más helyen voltunk. Egy kocsmaszerűségben. A Foltozott üst – gondoltam.

-         Ez London?? – kérdeztem, és mikor láttam, hogy Hagrid bólogat, hozzátettem. – Hű, de szép hely! Mármint... nem pont a kocsmára gondoltam, bár az is nagyon... érdekes. – a végén kicsit zavarba jöttem. Kimentünk a kocsma hátsó udvarán, Hagrid megkocogtatta balról a harmadik téglát, és egy szép kapu nyílt a fal helyén.

-         Lora Thompson, köszöntelek az Abszol Úton! – nézett rám mosolyogva Hagrid.

Az Abszol Út pontosan olyan volt valójában is, mint a HP könyvekben. Csodálatos hely.

Megvettük a könyveimet. Nagyon érdekesnek látszódnak kívülről. ÉS kaptam még pár baromi jó cuccot. Például a varázspálca! Nagyon furcsa volt megérinteni. Ráadásul az enyém, csak az enyém. Már épp visszaértünk Hagriddal a Foltozott Üst-be, amikor úgy döntöttem, felhozom előtte a Harry Potter témát.

- Figyu, Hagrid! Meséljél már egy kicsit Harryről, légyszi! – kérleltem. Először elgondolkozott, hogy vajon kire gondolhattam ezzel, hogy Harry, de aztán eszébe jutott. Mármint az arckifejezéséből erre gondoltam. Kicsit elgondolkozott, hogy tényleg meséljen-e róla, aztán így szólt:

- Harry Potterre gondolsz? – bólogattam – Nem tudom, mit meséljek róla. Nem teljesen olyan, mint a többi 11 éves fiú, de semmi érdekes nincs rajta. Fekete, kócos haja van, és zöld szeme.

- Értem. – mondtam. Kicsit ez is fura volt. Idő közben visszaértünk a kocsmához, Hagrid meghívott egy italra. Mire megittuk az italt, vége lett ennek a csodás napnak. Hagrid hazahozott, én pedig az egész napomat szinte szóról szóra elmeséltem anyunak, apunak és a bátyámnak. Mert hát nekem van egy bátyám is! 13 év körüli, sötétbarna haja van és pont olyan szeme, mint nekem. Kicsit hasonlítunk mások szerint, de szerintünk nem.

Kilenc óra felé már aludtam is, annyira kifárasztott ez a hosszú, de annál csodásabb nap...

Három héttel később, szeptember elsején, Hagrid ismét eljött hozzánk, hogy eljuttasson engem London-ba, a King’s Criss pályaudvarra. Tehát én, és Hagrid épp a pályaudvaron sétálgattunk, amikor hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem kísérőmtől, hogy honnan, és mikor indul a vonat.

- Mondd csak Hagrid. Honnan indul a vonat? És mikor? – kérdeztem tőle.

- A kilenc és ¾-ik vágányról indul, pontban 11-kor. Még van, több mint fél órád. Gyere. – mondta. Nem lepődtem meg, tudtam, honnan indul és azt is mikor.

Mentünk, mendegéltünk, egyszer csak elértük a 9-es és 10-es vágányt elválasztó falat. Én már messzebbről is felfigyeltem egy fekete hajú fiúra, aki kicsit hasonlított Harry Potterre. Nem mertem megkérdezni Hagridot, hogy ő-e az, de amikor közelebb értünk, már tisztán láttam. Igen, ő volt az, Harry Potter! Ráadásul nem egyedül volt, vele volt az egész Weasley család. Harry épp azt kérdezte meg, hogy, hogy lehet bemenni a vágányra. Elmosolyodtam. Tisztán emlékeztem erre a részre a könyvből. Hagriddal odamentünk, és Hagrid persze meg is szólította Harryt.

- Szervusz Harry! – köszönt neki a vadőr. Harry udvariasan visszaköszönt, én is elmotyogtam valami köszönésfélét. Harry épp azt meséli, hogy nem találta a 9 és ¾-ik vágányt, és segítséget kért Weasley-éktől. Mrs. Weasley pedig épp azt bizonyítja, hogy szívesen segített. Harry elindul a fal felé, egyik percben még fut, a másikban meg már sehol sincs Harry. Mármint, van Harry, a 9 és ¾-ik vágányon. Hagrid szólt, hogy menjek Harry után. Hát akkor gyerünk.

Elindultam én is. Futok, futok... kicsit félek, pedig tudom, hogy át fogok érni. És – természetesen – át is értem. Mire odaértem, Harry már sehol. Biztos felszállt a vonatra.

Pár másodpercig még gyönyörködök a vonat szépségében. Ekkor megjelenik Ron Weasley.

- Helló! Lora Watson... úgy értem Thompson. Lora Thompson vagyok. – köszöntem neki. Kicsit zavarba jöttem, mivel belesültem még egy köszönésbe is.

- Szia Lora. Én Ron vagyok, Ron Weasley. – mutatkozott be ő is. Persze ő nem sült bele! – Keresünk üres fülkét? – kérdezte elpirulva. Hoppá, itt bajok lesznek.

- Persze, keressünk. – mosolyogtam rá kedvesen, és felszálltam a vonatra. Ron követett.

Nem nagyon találtunk üres fülkét. Az egyikben csak Harry ült. Felvetettem az ötletet, hogy menjünk be oda, kérdezzük meg, hogy leülhetünk-e. Ron egyetértett velem, tehát benyitottunk.

- Elnézést, leülhetünk? Minden fülke tele van! – kérdezte Harrytől. Olyan fura volt!!!

- Persze, üljetek le nyugodtan. – ez Harry.

- Egyébként Ron vagyok, Ron Weasley! – ez Ron.

- Én meg Harry, Harry Potter! – ez Harry.

Ron arcát kellett volna figyelnetek, amikor megtudta, hogy Harry az.

A vonatozás csúcs szuper volt! Amikor megjelent a büfés kocsis boszorkány, én udvariasan mondtam, hogy nem kérek semmit. Ron felmutatta a szendvicsét, jelezve, hogy ő se. Harry pedig mindenből vett, és megosztotta velünk is. Én először nem kértem semmiből, aztán mégis megkívántam a csokibékát, meg a Bagoly Berti Féle Mindenízű Drazsét. Egy kis idő múlva megjelent egy bozontos, barna hajú lány is, aki Hermione Granger néven mutatkozott be. Hermione, hát igen. Pont olyan, mint a könyvben. Tovább utaztam Harryvel és Ronnal, de amikor Hermione bent volt, rá is kedvesen mosolyogtam. Megérkeztünk Roxmorts vasútállomására. Annyira izgatott voltam, és olyan kíváncsi. Egy álmom válik valóra, nem sokára megérkezek Roxfortba, legnagyobb álmaim helyszínére. Ez az érzés egyszerűen leírhatatlan.

Roxmortsból Roxfortba csónakokon jutottunk el. Négy ember fért el egy csónakban. A mi csónakunkban én ültem Harryvel, Ronnal és egy Neville Longbottom nevű fiúval. Hát igen, Neville. Amikor megpillantottuk a kastélyt, mindenki O-zott, meg Á-zott. Nekik is csodálatos élmény volt, majdnem annyira, mint nekem. Mikor beértünk a kastélyba, McGalagony először bevezetett minket egy kisebb terembe. Onnan a Nagyterembe megyünk át, ahol már ott ülnek az asztaloknál a Roxfortos diákok. A Nagyterem is olyan, mint a könyvben. A négy ház asztala, plusz a tanári asztal, aminek közepén Albus Dumbledore mosolygott hol rám, hol a többiekre. Elkezdődött a beosztás. A három jó barát közül először Hermionét osztották be – a griffendélbe. Utána pedig, mikor Harry következett, feszült csend uralkodott a termen. Mindenki nagyon izgult, hogy Harry hova fog kerülni. Én nem izgultam, már tudtam, hogy Harry griffendéles lesz. És az is lett. Néztem Harry-t, ahogy odamegy a griffendél asztalához, közben még pár másik gyereket hívtak a süveghez beosztásra. Kis idő múlva meghallottam a nevemet:

- Lora Thompson – kiáltotta McGalagony. Ez azt jelenti, hogy ki kéne mennem és a fejemre kéne raknom, a Teszlek Süveget? Ja, valószínű.

Kimentem, és a fejemre raktam. A süveg mondott egy-két fontos dolgot, amin nagyon meglepődtem. Például először a mardekárba akart rakni. Gondolatban megkérdeztem miért. Azt felelte erre, hogy majd megtudom. Gondolkozott egy ideig a hollóháton is, de végül ezt kiálltotta úgy, hogy az egész terem hallotta:

- GRIFFENDÉL!